Tűrés

Helga jól szituált 50 év körüli nő. Nézem, ahogyan lassan, megfontolt léptekkel feljön a lépcsőn. Fújtat egy kicsit, és bár láthatóan fitt formában van, mégis mintha nehéz lenne számára minden mozdulat.

"Ez a fránya menopauza…" – mondja félmosollyal, egy kis bocsánatkéréssel a hangjában. Kényelmesen elhelyezkedik, körbenéz, majd halkan, inkább magának, mint nekem, hozzáteszi:

"Hát, fura… nagyon fura..."

Figyelmesen hallgatom. "Mi pontosan a fura?" – kérdezem.

Egy pillanatra elgondolkodik, szinte kóstolgatja a szavakat.

"Hát az, hogy itt vagyok.... Hogy végre eljöttem. (Lesüti a szemét.) Sosem jártam még szakembernél, valahogy mindig azt gondoltam, hogy ilyen helyekre a lelki betegek mennek. (Bocsánatkérőn felnéz.) Az én időmben nem volt ez ennyire… hogy is mondjam… természetes vagy elfogadott. Anyám mindig azt mondogatta: Cipeld csendesen a terhedet, tűrd némán a fájdalmadat! Apám meg csak annyit: Állj fel, menj tovább, ne panaszkodj! Tűrtem én, tűrtem eleget! De már nem akarok többet tűrni! Elegem van!"

A hangja megkeményedik, a szeme villan. Lába dühösen toppan a padlón.

"Mire mentem a nagy tűréssel?" – folytatja, és most már érzem a benne fortyogó fájdalmat, az évek alatt felgyülemlett sérelmeket. "Az is, az a fránya köcsög… az is csak kihasznált! A szemétláda!"

Lassan, óvatosan kérdezem: "Kiről van szó?"

"Hát a férjemről, a galádról! Nem lelépett egy húszéves kis tubákos szelencével? Valami Pandóra vagy mi a neve! Öreg lettem, lelakott, fáj mindenem. Nem tudom, melyik csinál ki előbb, a menopauza vagy a férjem…"

A szeme megtelik fájdalommal, a hangja elcsuklik.

"Nem látom a kiutat…" – suttogja. "Nem tudom, mi lesz így velem. Segítene?"